Betti vendégház

A Betti vendégház Békésszentandráson, a holt-Körös halban gazdag Siratói holtága mellett található. A vendégház a sor szélső nyaralója, így egyik oldalt nincs szomszédja, valamint vele szemben sincs nyaraló, ezért ideális horgászok számára. Vízpartja a gyermekek biztonsága érdekében lekerített és zárható. A család apraja-nagyjának tökéletes kikapcsolódási lehetőség. A Körösben lehet fürdeni, csónakázni, horgászni, a parton bográcsozni, szalonnát sütni. A gyerekek örömére fészekhintás játszótér, 3 méter átmérőjű trambulin, babaház, homokozó és libikóka is található az udvaron. A kertben található gyümölcsök (cseresznye, meggy, piszke, fekete eper, szőlő) szabadon fogyaszthatók.
A konyha jól felszerelt (hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, gáztűzhely, vízforraló, kávéfőző, kenyérpirító, edények, evőeszközök). A légkondival felszerelt emeleten egy légtérben találhatók az ágyak 6+2 fő részére, amelyet egy függönnyel lehet kettéválasztani. A házban található lépcső lent és fönt is babaráccsal védett. Utazóágyat, babakádat és etetőszéket biztosítunk.

Műholdas tévé 200 csatornával, valamint Wi-Fi is várja vendégeinket.

Árak:

Elő- és utószezonban a nyaraló bérleti díja 6 főig 2 éjszakára 35.000 Ft/ház/éj + 500 Ft/fő/éj IFA, 3 éjszakától 30000,-Ft/ház/éj + 500 Ft/fő/éj IFA. A 6 fő feletti főkre 5000 Ft/fő/éj. Az ár az esetleges fűtési költséget nem tartalmazza. Elő- és utószezonban minimum 2 éjszakára foglalható. Kiemelt ünnepek idején – Húsvét, Pünkösd, május 1. – a főszezoni ár érvényes, és minimum 3 éjszakára foglalható.

Főszezonban (június 1-től augusztus 31-ig) és kiemelt ünnepekkor a nyaraló bérleti díja 6 főig 35.000,-Ft/ház/éj + 500 Ft/fő/éj IFA. A 6 fő feletti főkre 5000 Ft/fő/éj. A bérleti díj napi 10 kWh óra villamos energia használatot tartalmaz, az e fölötti használat külön fizetendő. Június 1-23. között minimum 3 éjszakára, június 23-tól szeptember 1-ig minimum 7 éjszakára (vasárnaptól vasárnapig) foglalható.

Házi kedvenc fogadása: 2000 Ft/éj/kutya/cica.

Szabad időpontok:

Az aktuális szabad időpontokról Komlovszky Gábornál lehet érdeklődni a +36702303432-es  telefonszámon. 

Foglalt a kiválasztott időpont? Nézze meg a Niki vendégházat is!