Az Alíz, Anna és Betti vendégház a Siratói holtágnál található. A Siratói holtág Békésszentandrás település mellett, a Hármas-Körös bal parti ármentesített területén helyezkedik el. Közigazgatásilag a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Öcsöd és a Békés megyei Békésszentandrás községhez tartozik. Két összeérő patkóhoz hasonló alakú, rövid hullámtéri szakasszal kapcsolódik az élővízfolyáshoz. Hossza 4,9 km, átlagos szélessége 57 m, területe 28 ha, átlagos vízmélysége 1,8 m, víztérfogata 504 ezer m3. Medrének feliszapoltsága közepes, partjainak 60 százaléka beépített, a szabad partszakaszok fasorokkal és 2-3 méter széles nádfallal szegélyezettek. Vízpótlása és feltöltése a Siratói összekötő csatornán keresztül a Szarvas – Békésszentandrási holtágból (Kákafoki holtág) megoldott. A Békésszentandrásról a 44-es főúton kiérve a töltésre jobbra kanyarodva érjük el a holtágat keresztülszelő átjárót. Az átjáró az alatta elhelyezett átfolyó csövek által biztosított folyamatos vízáramlat miatt szinte mindig látogatott horgászhely, tovább haladva a szilárd burkolatú út a Hármas-Körös töltéséig húzódik. Partjai mindig látogatottak, hétvégi házakkal való beépítettsége és a duzzasztómű közelsége miatt kiemelt turisztikai jelentőséggel bír. A halfogás kiemelkedő, az ide érkező horgászok nagy része pontyra, amurra, kárászra, süllőre próbál szerencsét.
A Niki, az Adél és a Tímea vendégházak a Kákafoki holtág mellett található. Jellemző mederadottságok: közepes mértékben iszapolódott aljzat, jelentős mértékben beépített parti területek. Jellemző halfajok: ponty, amur, süllő, kősüllő, csuka, harcsa, balin, keszegfélék, bodorka, sügér, compó, törpeharcsa.
Békésszentandrás horgászat információk:
-
- Csónakhasználat: engedélyezett
- Horgászidőszak: egész évben, folyamatosan 0-24 h
- Jellemző mederadottságok: nádassal, facsoportokkal szegélyezett partél, halak által helyenként “kijárt” közepes mértékben iszapolódott aljzat
- Beépítettség: részben beépített (kb. 60%), a parcellázatlan részei szabadon látogathatók
- Jellemző halfajok: ponty, amur, süllő, csuka, harcsa, balin, kárász, keszegfélék, sügér, compó, törpeharcsa
- Megközelítés: Öcsöd irányából Békésszentandrás települési határánál a 44. számú útról balra letérve (benzinkútnál), fel a holtág gátjára
- Halőrök: Bohus Béla: +36(30) 176-2052, Bogdány Zoltán: +36 (30) 233-2693
A helyi horgászrend itt található.
Aki nem rendelkezik magyar állami horgászjeggyel, az turista állami jegyet tud igényelni. A turista állami horgászjegy váltásához regisztrálni kell a HORINFO rendszerbe, egy online tesztet kell kitölteni (a tananyag az oldalon megtalálható), bankkártyával be kell fizetni a vizsgadíjat, majd ki kell nyomtatni a turista állami horgászjegyet és a fogási naplót. A jegy a kiváltást követő 90 napig érvényes. Bővebb információ ide kattintva érhető el.
A turista állami jegy megváltása után van lehetőség a területi horgászjegy beszerzésére online a Horinfo rendszerben vagy a lentebb felsorolt boltokban.
Jegyárak 2024-ben:
24 órára érvényes jegyek:
24 órás általános felnőtt: 4.500 Ft
24 órás kedvezményes egybotos: 2.500 Ft
24 órás általános “B” típusú (turista állami jegyhez, külföldieknek, egységes szövetségi hozzájárulás nélkül) : 5.500 Ft
48 órára érvényes jegyek:
48 órás általános felnőtt: 9.000 Ft
48 órás kedvezményes egybotos: 5.000 Ft
72 órára érvényes jegyek:
72 órás általános felnőtt: 12.000 Ft
72 órás általános kedvezményes egybotos: 7.000 Ft
72 órás általános “B” típusú (turista állami jegyhez, külföldieknek, egységes szövetségi hozzájárulás nélkül) : 13.000 Ft
Hetijegyek:
Heti általános felnőtt: 20.000 Ft
Heti általános kedvezményes egybotos: 11.000 Ft
Heti általános “B” típusú (turista állami jegyhez, külföldieknek, egységes szövetségi hozzájárulás nélkül) : 21.000 Ft
A 24/48/72 órás jegyek a kitöltéstől számított 24/48/72 órára érvényesek. A hetijegyek a kitöltés napjától számított hét naptári napra érvényesek.
Kedvezményes egybotos jegy egységes állami horgászokmányhoz adható ki (állami jegy + fogási napló), állami horgászvizsgával és érvényes egyesületi tagsággal rendelkező,
-
- 65. életévét betöltött személyeknek
- hölgyhorgászoknak
- jogszabályban meghatározott fogyatékkal élőknek
- a 10. életévét betöltött 18 év alatti, állami horgászvizsgával rendelkező, horgászegyesületi tagsággal rendelkező személynek (ifjúsági horgász)
A kedvezményes egybotos jegytípus 1 db horgászkészség (1 bot) valamint egyidejűleg egy darab, 1 m²-nél nem nagyobb csalihalfogó emelőháló használatára jogosít.
Jegyvásárlás:
5561 Békésszentandrás, Szentesi út 15.
Nyitva tartás: H-P 6-18, SZ 6-12, V 6-11
5561 Békésszentandrás, Fő u. 26. Telefonszám: 66/217-163
Nyitvatartási idő: Hétfőtől – Péntekig 9 – 12-ig, 14 – 17-ig,
Szombaton 8 – 12-ig
Nyitva tartás: Téli: H-P 5-17, SZ 5-15, V 6-14
Nyitvatartási idő: Hétfőtől – Péntekig 8 – 17-ig, Szombaton-Vasárnap 8 – 12-ig
(Májustól – Szeptemberig)